Flamenco

A flamenco gyűjtőnév a spanyolországi Andalúziában élő cigányok által a 18–19. században elterjesztett népzenei és táncstílusokra.

Története 200-300 évre vezethető vissza, de az igazi stílusjegyeket magán viselő műfaj első említése az 1860-as évekből való.
A flamenco kialakulásában négy kultúrának volt kiemelkedő szerepe, de ezen felül még számtalan hatás kimutatható: A helyi andalúz parasztzene, cigányok összetett zenei hagyományai, az arab-mór, a szefárd-zsidó zenei hagyományok, az indiai, perzsa, balkáni népzenei és bizánci egyházzenei hatások, valamint a gyarmatosítással összefüggésben Dél-Amerikai és Nyugat-Afrikai hatások is beépülnek.
Jelenleg három, Sevillához közel eső kisváros (Jerez de la Frontera, Arcos de la Frontera, Lebrija) tekinthető a központjának. Ezekben számos flamenco iskola és flamenco kávézó működik, de sok helyen spontán flamenco-alkalmaknak is szemtanúja lehet az érdeklődő.

A tánc nem koreografált, hanem egy meghatározott motívumkészletből improvizál a táncos, az adott pillanat hangulatának megfelelően. A tánc ritmikája azonban olyannyira kötött, hogy a táncos mozgása (taps, lábdobogás) gyakorlatilag saját magának a ritmuskísérete.

A flamenco nemcsak magát a táncot jelentő szó; egy egész kultúrát, érzésvilágot, életmódot, gondolkodást jelent. Legfõbb jellemzõje, hogy intenzív érzéseket fejez ki. A flamenconak külön gasztronómiája, irodalma és zenei alapjai vannak.

A flamenco a vidámság zajos kifejezésével (jaleo), énekkel (cante), ritmikus tapssal (palmas), – mely sokszor a közönséget is bevonja az előadásba – , magas feszültséggel és dinamikával van
tele.
A flamenco-t, mint szólótáncot alapvetően négy különböző módon táncolják: melankolikusan (baile grande), tragikusan (baile jondo), kissé visszafogottan (baile intermedio) és egyfajta gondtalan vidámsággal (baile chico). Nyíltsága, tempója és drámai kifejező ereje miatt a flamenco a legtöbb néző számára befogadható, érthető és elérhető stílus. Ezek a tulajdonságai teszik oly izgalmassá és vonzóvá.

A tánc karaktere a hozzá tartozó zene által is meghatározható. A hangszereknek a dudától (gaitas) a triangulumon (triangulo) keresztül a csörgődobon (panderetas) át, a kasztanyettig (palillos, v. castanuelas) és gitárig terjedően, igen széles skáláját használják.

Flamenco azoknak az embereknek az életmódja, akik kiéneklik, kitáncolják örömüket, s bánatukat.